Amikor írok, nehezemre esik mindig úgy befejezni egy posztot, ahogy azt szeretném, mert útközben átgondolom a dolgot, akár a tematikát is. Érdekes, hogy így utólag számomra sokkal fontosabb dolgokat tudok egy rövid irományban összefoglalni. Sőt gyakran az írás közben jutnak eszembe dolgok, amiket meg kellene említenem, és lehet ezzel már el is terelődött a figyelem arról, amit eredetileg meg akartam fogalmazni.

Ez a bevezető tekinthető akár feleslegesnek is, ha nem látnám ebben is azt, hogy bizonytalan vagyok, és a konkrét cél helyett az állandó útkeresés jellemez. Tényleg ennyire fura ez, vagy más is így van ezzel, csak maximum nem meri bevallani magának másnak sem. Vagyis akkor én vagyok vak, mert sok emberben látom a biztonságot, a határozottságot, persze másokban meg pont az ellentétét. Ők még nálam is bizonytalanabbak. Náluk én vagyok a határozott, aki tudja mit akar, és nem ismer ellentmondást.

Valahol akkor mégis csak a kettő között helyezkedem el, és csak rajtam múlik, hogy milyen irányba mozdulok, ehhez olyan emberekre van szükségem akikre számíthatok, hiszen célom, hogy határozott legyek. Ehhez viszont nem túlerős és nem is túl gyenge partnerekre van szerintem szükségem. Mintha klkívánságműsor lenne...