Mikor engedheti meg magának az ember, hogy önző legyen? Életem legfontosabb kérdéseiben rá voltam utalva arra, hogy ne csak saját szempontjaimat nézzem, hanem mindig figyeljek arra, hogy más életét is befolyásolom. Amennyiben mégis olyan döntést hoztam, ami közvetlen környezetemet negatívan érintette, mindig borzasztó lelkiismeret furdalásom volt, de meg tudom számolni, tán' két-háromnál többször ilyen életemben elő sem fordult.

Néha olyan jó lenne önzőnek, más szóval rossznak lenni. Valami olyasmit csinálni, ami csak nekem jó, amit senki más nem akar, vagy épp az ellenkezőjét akarja, de én csak azért is megteszem. Utálom, ha makacsnak neveznek, mert szerintem nagyon nem vagyok az, éppen ott látom a gondot, hogy sokan akarnak befolyásolni, és többnyire ez sikerül is. Talán ebből adódik az, hogy végtelenül elbizonytalanodtam saját magamban. Minden kérdésben bennem van a félsz, mi van, ha ezzel ikszt meg ipszilont megsértem.

Pedig pont az ellenkezője volna a jó, a legtöbb kérdésben határozottnak lenni, és ha olyan a téma, megfelelő embereket bevonni, és úgy dönteni. Olyan egyszerű ez leírva. Miért nem megy ez nekem?

A másik oldalról borzasztóan kell nekem a bíztatás, vagy a megerősítés. ennek hiánya nagyon könnyen kizökkent a ritmusból. Ilyenkor a legkevésbé foglalkoztat a fenti kérdés, egyszerűen csak nem érzem jól magam.