Szánalmasnak érzem azt, ha nem lehet minden lehetőséget kihasználni. A rengeteg majdnem sikerült dolog, ami kárbaveszett borzasztóan gyötör. Főleg, ha azt tehetséges emberek kemény munkájával, elszántságával párosul. De balszerencse, vagy lustaság, vagy nemtörődömség, vagy bármi más szerencsétlenség közbejön és ezért nem sikerül. Rengeteg ilyen dolgot látok mostanában és ez elkeserít. Olyan jó volna egy tökéletes világ, ahol mindenki azzal foglalkozhat, amivel szeretne, tehetségét kibontakoztathatja és a lehetőségeit teljesen kihasználva boldog lenne.

Ilyenkor fogalmazódik bennem az a igény, hogy ha nekem lenne szerencsém, és tudnék lehetőségeket teremteni, és mások ezen lehetőségeken keresztül boldogulhatnának, az milyen jó volna már. De ehhez nekem kellene valami olyasmit csinálnom, amihez kevés bátorságom van, pedig érzem, hogy legbelül ezt szeretném. Gyerekkorom óta ezt szeretném. Ehhez viszont megint csak türelem kell. Egy olyan állapotot kell ugyanis megvárnom, ami másoknak is jó, ill. a világ is vevő arra, amit szeretnék.

Nemrég merült fel bennem, hogy milye jól éreztem magam annak idelyén érvelés közben, nem voltam talán a legjobb, de hogy élveztem, az egészen biztos. Megint gyakrabban kellene. Ha ezzel másoknak is tudnék segíteni, tényleg nem volna hülyeség. De nem mostanában...