Nehéz megemésztenem, hogy mennyi kreatív reklám készül az utóbbi időben hajléktalannak öltöztetett gazdaggal, meg fordítva. Igazi semmit se tevő, hatásvadász videók. Nem váltanak ki belőlem érdekes módon semmit. Vannak hatásvadász riportok szörnyű közegben távoli országokban, nyomorban felnövő gyerekekről. Szörnyen sajnálom őket, és eltűnődök azon, hogy az én gyerekeim is lehetnének ők, és micsoda szerencse, hogy én bezzeg biztonságot adok nekik. Vannak viszont azok a riportok, amelyek olvasása közben alig tudok uralkodni magamon. Magyarországon élő - most éppen gyakran külföldi - utcán, vagy putriban lakó emberek, gyerekek, elmondhatatlan körülmények között. Kinek ártott az a szerencsétlen, hogy ilyen körülmények között éljen! Bosszant, hogy itt tartunk, ennyi év szociális piacgazdaság nevű rendszerünkben. Hogyan lehet, hogy nem működik a szociális háló, vagy minek is nevezzük.

Nem igaz, hogy 10-15 évvel ezelőtt ugyanez volt a helyzet, ennyire vak nem lehettem. volt bennem egy hit, hogy talán még az én generációm megélheti, hogy "nyugati" szinvonalon fogunk élni, és minden nyomor az úgy nevezett haramadik világban lesz majd. És borzasztóan sajnáljuk majd őket. Újabban a Magyarországon készült riportokat a harmadik világbéli nyomorral tudom összehasonlítani, és úgy látom a helyzet nem javul sőt.

Legutóbb otthonjártamkor teljesen elborzadtam az ottlátattakon. Nem is kell riport, az ember a saját háza ajtaja előtt látja a harmadik világ elborzasztó képét.

Megszállott vagyok: ha olyan helyzetbe kerülök, a probléma mélyén igyekszem majd segíteni. Munkát a legszegényebb régiókban próbálok majd teremteni. Még nem tudom hogyan, de megcsinálom.

Mert ami még jobban elszomorít, az a szőrnyű hozzáállás, amit odahaza tapasztalok. De ezt nem kívánom leírni, mert nyomdafestéket nem tűr.