Ha tudnám magam függetleníteni egy gondolattól, akkor lehet minden más volna. Nem biztos, hogy jobb, de alapvetően lehet mások szemében is pozitívabban élnék meg sokmindent. Nem lenne folyamatosan ez a "mi lett volna ha" kérdés a fejemben. Mert párszor persze eljátszottam a gondolattal, de mindig az a végeredmény, hogy senkinek, nekem sem lenne jobb. Tehát igazából csak tönkre tennék sokmindent, sokmindenkit. Ezt meg miért is akarnám.

Ilyenkor jut eszembe, hogy igazából nem is akarom én ezt valójában, csak jó (vagy ki tudja már) gyötörni önmagam. Az állandó vívódások nélkül nem az lennék, ami vagyok. Lehet jobb, lehet rosszabb, minden esetre biztosan többször unatkoznék. Így viszont az állandó töprengés is foglalkoztat. Például egy-egy emlék, hogy mit kellett volna mondanom, vagy mit kellett volna másképp csinálni.

Sokan mondják, ezen már kár tűnődni, mert elmúlt. Igaz. Viszont ezekkel a gondolatokkal való játék mégis tanulságosak. Lehet belőlük tanulni, megváltoztatni visszamenőleg persze már nem lehet. Előfordult már, hogy végigjátszottam egy szituációt úgy, hogy az adott pillanatban mást csinálok, mint ahogy az valójában megtörtént. Tényleg jó érzés volt, utána volt viszont ez a szokásos: "ezt kellett volna igazából tennem!".

Ez semmi más, csak önmarcangolás, de ez az, ami érzelmeket vált ki belőlem, ez úgy általában jellemző rám, ami sok más embertől megkülömböztet.

Lehet, ha ilyen nem volnék, sokkal könnyebben élnék meg helyzeteket, de ilyen vagyok, és ezen változtatni se akarok.