Az első benyomás, amely egy adott élmény befogadásának folyamatát minőségileg jellemzi számomra nem létező dolog. A legtöbb ember az első benyomásból kiindulva változtatja hozzáállását annak kapcsán, ahogy az élmény számára változik. Nem tudom miért, de nekem ez soha sem működött. Közömbösség jellemző rám, ha egy új dologgal szembesülök, és kell egy kis idő, ameddig bármilyen pozitív, vagy negatív irányban elmozdulok. Tehát nincs ilyen, hogy elsőre tetszik, de aztán kiderül..., vagy hogy utáltam első ránézésre, majd kiderült, hogy mégis milyen jó, stb.

Rengeteg újdonsággal kellett már korábban is, mostanában is szembesülnöm és csodáltam azokat az embereket akiknek, ha megmutattam egyből értékitéletet tudtak mondani, főleg akkor, ha igazuk volt. Persze próbáltam utánozni őket, de ez nekem sose ment.

Az ellenkezője annál inkább. Minél jobban megismerem az adott dolgot, annál pontosabb itéletet tudok magam számára is megfogalmazni. Ami sokaknak már túlzó mélységet jelent. Sokat lovagolok egy adott élményen, nehezen teszem magam túl rajta, ez mások számára gyakran bosszantó. De így tudom a valós értéket, vagy az érték hiányát magammal szembesíteni.

Ebből adódik, hogy a nevek, arcok, rövid élményeket teljesen elfelejtek. Ez sokak számára figyelmetlenség érzését keltheti, mely sajnos igaz. Egyszerűen hiányzik egy rövid bemutatkozáshoz, vagy bármilyen villámgyors élményhez az az érzés, hogy ingereket érezzek.

Vannak azonban élmények, gondolatok, beszélgetések melyekre sokáig emlékszem, újragondolom, átértelmezem. „Bárcsak így reagáltam/éreztem volna akkor, vagy bárcsak úgy viselkedett/jelent volna meg a másik, stb.” Nagyon tudok szeretni, és utálni is ezért, és közömbös ebben az esetben nem is tudok már lenni. Ez számomra jó, mások számára gyakran kényelmetlen.

Most úgy gondolom, itt majd ezeket megírhatom, nem csak fejben játszom majd a jövőben a gondolattal. A másik megközelítés, hogy nagyon ráérek.